Hamarabb érkezhet az Alien: Föld 2. évada, mint gondolnád

A nagy sikerű Alien: Föld című sorozatnak bizony lesz folytatása, és talán nem is kell rá olyan sokat várni, mint általában.

Ha alapvetően tetszett neked a Disney+-on az Alien: Föld, akkor van egy jó hírünk. Mivel a sorozat utolsó része nem zárta le a történetet, lehetett sejteni, hogy lesz folytatás, ám ez sosem ilyen egyértelmű. Sok olyan sorozatot láttunk már, amit nézettség hiányában lefújtak a streaming szolgáltatók, most azonban nem kell ilyesmi miatt aggódni. Az Alien: Earth 2. évada hivatalosan is készül. Szerencsére a minőségre nem lehet panaszunk, a sorozat a legjobb Alien filmek közé sorolható, és egy igazán üdítő sorozat lett 2025-ben. Vigyázz: spoilerek következnek.

Lesz Alien: Föld 2. évad?

Igen, az Alien: Earth 2. évada hivatalosan is készül, a sorozat alkotója, Noah Hawley 2025. november 11-én új szerződést kötött a Disney-vel, aminek része a második évad is. Néhány héttel korábban a Variety magazinnak adott interjújában Hawley azt mondta: „Az 1. évad a koncepció bizonyítéka. Ha kereskedelmi szempontból sikeres lesz, akkor a 2. évadban egy olyan modellt fogunk kidolgozni, ami alapján elképzelhetővé válik a 3., 4. és 5. évad elkészítése is. Ez egy visszatérő sorozatnak készült. Nem tudom, hány évad lesz belőle. Úgy gondolom, hogy a befejezés ad értelmet a történetnek, ezért van elképzelésem arról, hogy hová fogok vele eljutni.”

Van megjelenési dátum?

Az Alien: Earth 2. évadának még nincs megjelenési dátuma, de a gyártási ütemterv alapján elképzelhető, hogy 2027-ben kerülhet fel a Disney+-ra. Azt is megerősítették, hogy a forgatás 2026-ban kezdődik, és a gyártás Thaiföldről Londonba költözik. Így, ha a forgatás jövőre befejeződik, akkor tényleg 2027-es megjelenésre lehet számítani. Természetesen ez még így is éveket jelent, de kevesebb mint más sorozatok évadok közti időszaka.

A Különválás második évadának elkészítése három évig tartott, a Sárkányok háza 2. évadát nyolc epizódra rövidítették, és a 3. évad elkészítése további két évet vesz igénybe. A Stranger Things 5. évada több mint három évvel a 4. évad után jelenik meg. Szóval az, hogy 2025 után 2027-ben jelenik meg az új Alien: Föld évad, igazából még egy egész korrekt időpontnak mondható: sajnos. A valódi kérdés az, hogy az Alien: Earth milyen messzire halad majd az időben, hiszen két évvel az első film előtt játszódik.

Betöltés...
Keresés
Keresés