35 ezer forintot sem kérnek el ezért a remek gamer monitorért

2024 vége felé örömteli trend volt megfigyelhető a gamer monitorok piacán. Míg a tavalyi év elején 50 ezer forint környékén találhattuk meg az 1080p, magas képfrissítésű, IPS vagy VA panellel felvértezett megjelenítőket, addig az év végére már sok esetben a 40-45 ezer forintos, lélektani határokat ostromolták. Jó hír, hogy 2025-re sem változott, sőt, az ünnepi időszakhoz érkezve már több esetben sikerült el is elhagyni ezt a két álomhatárt. Magabiztosan kijelenthető, hogy egyre olcsóbb a belépő a magas képfrissítésű monitorok világába.

Ezen az árszinten csak a FullHD felbontás jöhet szóba, ám nincs is ezzel semmi gond. Az átlagos, 23-25 hüvelyk közötti képátlóhoz ez még éppen elegendő, ahogy bizony jóval könnyebb kihajtani ezeket egy olcsóbb, gyengébb videokártyával is. A TN panel szinte már teljesen eltűnt ebből a kategóriából, így a színhűségre és a kontrasztra sem lehet panasz ezen az árszinten. 2025 novemberének közepére pedig már 35 ezer forint alatt is vadászhatunk magunknak ilyen monitort.

35 ezer forintot sem kérnek el ezért a remek gamer monitorért

MSI Gamer monitor

Az MSI MAG 244F gamer monitora nem finomkodik a specifikációkat illetően. A FullHD felbontáson és a 24 inches képátlón senki nem lepődik meg, hiszen ez standardnak számít ebben az árkategóriában. 300 nites fényerő pedig kifejezetten jónak számít ebben az árszegmensben, így még jobb vétel lehet a szintén remek áron futó, ám de csak 250 nites fényerővel operáló MSI MAG 256F -hez képest . A panel természetesen ebben az esetben Rapid IPS, mely talán a legjobb választásunk lehet ebben az árkategóriában. A képfrissítés 200 Hz, a szokásos 144, 165 és 180 Hz helyett, mely szintén kiemelendő. A szokásos FreeSync/G-Sync támogatásról sem kell lemondani, így akkor sem kell szomorkodni, ha valamelyik játékban nincs meg a 200 FPS. Csatlakozók terén sem válogatós a monitor, HDMI és DisplayPort bemenetet is találhatunk rajta.

A bejegyzés megírásának idején 33 690 forintért is elcsíphető a monitor az Alza.hu kínálatában. Ezúttal pedig nincs szükség sem Alza Plusra, sem pedig extra kuponkódra.

>Ide kattintva el is éred a gamer monitor dedikált Alza aloldalát. <

FONTOS: A bejegyzésben szereplő akció a megjelenést megelőző napokban, órákban aktív volt, ám a megjelenést követően már akár perceken, órákon belül is megszűnhet. Előfordulhat azonban, hogy csak ideiglenes készlethiányról beszélhetünk, érdemes lehet később is ránézni a termék Alza aloldalára. 

Betöltés...
Keresés
Keresés