Kiakadtak a játékosok a Sony új Horizon játéka miatt

Talán van is oka a játékosoknak kicsit bosszúsnak lenni, mert a Sony olyan Horizon játékot ad ki, ami csak konzolra nem jelenik meg.

Nem is olyan rég a Sony pert indított egy kínai játék ellen, mert az egyértelműen nagyon hasonlított a Horizon franchise világára. Kétségtelen, hogy a Sony nagy becsben tartja Horizon játékait, amivel sok terve is van. Többek között új játékokat, sőt filmet is tervez forgatni a poszt-apokaliptikus világ alapján. Természetesen mindenki tudja, hogy a Horizon egy Sony, vagyis PlayStation franchise, aminek bár egyes részei PC-n is elérhetők lettek, alapvetően a konzolosok játéka. Vagyis volt, eddig!

Az új Horizon játék csak PS-re nem jelenik meg

A Sony nemrég hivatalosan is bejelentette a régóta pletykált új Horizon játékot, ami miatt a rajongók, enyhén szólva, nem túl boldogok. A Horizon Steel Frontiers egy korábban már kiszivárgott MMORPG, de nem PlayStation platformokra készül. Csak PC-n és mobilon lesz elérhető. A játék, ami a Guerrilla Games együttműködésével készül, ezúttal tényleg nem jelenik meg PlayStation konzolon, amit a rajongók nem is értenek, így teljesen jogos a kiakadás. Mint az X-en, mind a Youtube-en rengeteg kritikát kapott a bejelentés.

Több platform

Ettől függetlenül egyelőre úgy tűnik, hogy a Horizon Steel Frontiers több platformon is elérhető lesz, de jelenleg nincs jele annak, hogy később PS5-re is megjelenne.

„A Steel Frontiers-ben minden játékos hős” – mondta Sung-Gu Lee, a játék executive producere. „Nagy gondot fordítottunk a testreszabhatóságra, hogy a legapróbb részletekig is teljes mértékben kifejezhessétek egyéniségeteket. A karakterek létrehozása során beépítettük az eredeti Horizon világ törzseit is.”

A Steel Frontiers előzetese alapján ismét fontos lesz a vadászat, és a sok-sok harc. Az NCSoft „lenyűgöző tájat és hatalmas nyílt világot” ígér, de a megjelenés dátumot még nem jelentették be. Még az is lehet, hogy a nagy negatív visszhang után a Sony meggondolja magát, és PS-re is kiadja a játékot. Mindenesetre egyelőre ennek így nem sokan örülnek.

Betöltés...
Keresés
Keresés