Már RAM nélkül érkeznek az előre összeszerelt PC-k

2025 végére igazi sötét korszak köszöntött be a PC-s játékosok és felhasználók életébe. Az AI adatközpontok elképesztő éhsége miatt brutális hiány alakult ki a NAND piacon. Ennek köszönhetően megdrágultak a RAM-ok, az SSD-k és a videokártyákra kerülő GDDR6 és GDDR7 chipek is. Gyakorlatilag mindent felvásárolnak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek, a Micron például teljes mértékben ki is vonul a felhasználói piacról és csak üzleti partnereknek adja el a memórichipjeit.

Míg 2025 nyarán egy 32 GB-os, 6000 MHz-es DDR5 RAM-ot akár 50 ezer forint alatt is beszerezhetett az ember, addig 2025 végére sok esetben 200 ezer forintot is karcolják ezek a KIT-ek. Az SSD-knél szintén duplázódást olvashatunk le, akár a belépő, akár a PCIe 5 kategóriában nézelődünk. A videokártyák áremelkedése is elkerülhetetlen, sőt, a pletykák alapján még a gyártásuk is akadozhat a jelenlegi helyzet miatt. Úgy tűnik, hogy az előre épített PC-k gyártói is megszenvedik ezt az időszakot, kemény döntéseket kellett hozniuk.

Már RAM nélkül érkeznek az előre összeszerelt PC-k

A Paradox Customs csapata korábban olyan tartalomgyártókkal és egyesületekkel működött együtt, mint Kai Cenat, a FaZe Clan vagy éppen iShowSpeed. Néhány órája, december közepén azonban egy váratlan bejelentést kellett tenniük a hivatalos felületeken. Elárulták, hogy a brutálisan kilőtt RAM árak miatt kénytelenek memória nélküli összeállításokat is felvinni a weboldalukra, sőt, ez lehet majd az új alap. Nagy eséllyel a legtöbb, hasonló profilú cég is hasonló megoldásokra vált majd át az elkövetkezendő időszakban, de azon sem lepődnénk meg, ha az óriáscégek is elgondolkodnának a lehetőségen. 2025 végén bizony nem igazán éri meg PC-t építeni, ám egyelőre a fényt sem látni az alagút végén.

Borító: Kingston

Betöltés...
Keresés
Keresés