Ezek a PC alkatrészek drágulhatnak meg az SSD és a RAM után

2025 vége sajnos nem volt valami kegyes a PC építők számára. Az év utolsó hónapjaiban szinte naponta drágultak a RAM-ok, legyen szó DDR4 vagy DDR5 típusokról. Utóbbit azért érezhetően jobban érintették a körülmények, de a DDR4 memóriák ára is brutálisan kiugrott. Ha ez nem lenne elég, akkor pedig bizony az SSD-k is szinte dupla áron figyelnek már ott a boltok virtuális vagy éppen valós polcain. Ez gyakorlatilag teljesen ellehetetlenítette a PC-k építését.

Az AI adatközpontok éhsége azonban nem ismer tréfát, ők vásárolják fel a NAND gyártás 40-50%-át, akár a teljes évre előre is. Ennek köszönhetően bizony nem igazán látszódik fény az alagút végén, hosszú hónapokig drágák lehetnek a memóriák és a háttértárak. Az sem titok, hogy az AMD és az Nvidia is árat akar majd emelni az elkövetkezendő hónapokban, akár 10-15%-os ugrás sem lesz elképzelhetetlen. Úgy tűnik azonban, hogy olyan ágat, ágakat is érinthetnek az emelkedések, melyre szinte senki sem számított.

Ezek a PC alkatrészek drágulhatnak meg az SSD és RAM után

A kínai PC gyártó belsős levele
A kínai PC gyártó belsős levele

A legtöbb pletyka és szivárgás mostanában Kínából érkezik, nem véletlenül. Legyen szó akármilyen cégről, a legtöbb alkatrész Kínában készül, ahogy bizony az összeszereléséért is kínai cégek felelnek. Ezúttal a Guangzhou Xinhongzheng Electronic Technology Co., Ltd. vállalat egyik belsős levele szivárgott ki, mely remek képet adhat arról, hogy mely alkatrészek árai emelkednek majd az elkövetkezendő időszakban.

Ha hihetünk a levél tartalmának, akkor két fontos szegmenst is érinthetnek majd az árváltozások. Úgy tűnik, hogy a PC tápok sem ússzák meg az elmúlt hónapok hatásait, 6-10%-os áremelkedésre érdemes majd készülni. Ami még hihetetlenebb, az a CPU hűtők áremelkedése, hiszen ott gyakorlatilag fém alkatrészekről és egy egyszerű ventilátorról beszélhetünk, nem túl bonyolult szerkezetek. A hűtők esetében 6-8%-os áremelkedésre lehet számítani. Úgy tűnik, hogy lassan egy tavaly nyáron 300 ezer forintba kerülő PC-t idén januárban már 600 ezer forintból sem lehet kihozni és ki tudja még, hogy hol a folyamat vége. 

Forrás: Videocardz

Betöltés...
Keresés
Keresés