Az Anthem hivatalosan is megszűnt, a játék szervereit 2026. január 12-én leállították, ezzel véget vetve a BioWare játékának.
Az EA Anthem című játéka 2019. február 22-én került a boltok polcaira, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra. A játékkal szemben magasak voltak az elvárások, hiszen az a BioWare fejlesztette, aminek olyan címeket köszönhetünk, mint a Mass Effect, a Dragon Age és az első két Baldur’s Gate. Az online, TPP looter-shooter azonban nagyon nehezen indult be, nem volt története, nem volt benne tartalom, ami volt, az is ismétlődő játékmenetet tartogatott, ami nem nyerte el a játékosok tetszését. Most, 7 évvel a megjelenése után, az Anthem története véget ért. A szerverek hivatalosan is offline állapotba kerültek, ami azt jelenti, hogy a játék már nem játszható.
Ennyi volt az Anthem
A problémás megjelenés után a BioWare biztosította a rajongókat, hogy szándékában áll „újraalkotni a játék alapvető játékmenetét, egyértelmű célokkal, motiváló kihívásokkal és értelmes jutalmakkal”. Ez a blogbejegyzés 2020 februárjában jelent meg, de egy évvel később, 2021 februárjában minden fejlesztési munka leállt. 2025. július 3-án az EA kiadott egy utolsó frissítést, amikor is a játékon belüli pénznem értékesítését leállították, és bejelentették, hogy játék napjai meg vannak számlálva: 2026. január 12. a vége.
Hát, eljött ez az idő, a szerverek pedig valóban le lettek állítva, ami azt jelenti, hogy az Anthem már nem játszható. A Concord-hoz, az XDefiant-hoz és a MultiVersus-hoz hasonlóan az Anthem sem játszható többé semmilyen formában. Nincs single vagy offline komponens, így az egész elérhetetlen.
Mivel a játék közel hét évig volt kapható, és gyakran jelentős kedvezménnyel értékesítették, visszatérítésre nincs lehetőség. Ami a BioWare jövőjét illeti, a csapat visszatér a Mass Effecthez, és úgy tűnik, folytatja a fő történetszálat, miután az Andromeda című spin-off 2017-ben vegyes fogadtatásban részesült. Nincs hír arról, hogy mikor készülhet el ez az új Mass Effect játék, mivel a fejlesztők csak most kezdtek el komolyan dolgozni, miután évekig a 2024-es, ellentmondásos Dragon Age: The Veilguardon dolgoztak.
