A Fallout összes Vaultja közül a 77-es a legszörnyűbb

Számos Fallout-beli óvóhelynél még az atombomba általi gyors halál is jobb sors, amit már nem csak a játékokból, de az Amazon különösen kiemelkedő adaptációjából is nagyon jól tudhatunk. A Vault-Tec nem kifejezetten a civilek és a civilizáció megmentése érdekében, semmint különféle kegyetlen emberkísérletek céljából épített ki tudja mennyi bunkert szerte a világon, hogy aztán a szándékosan előidézett világvége után következmények nélkül tehessenek meg bármit, amit csak akarnak.

Tesztelik a belterjességet, a kannibalizmust, a vallási és politikai megosztottságot, a genetikai módosítgatásokat, a kollektív agymosást, az extrém munkabírást… de mindezek csak a jéghegy csúcsai, hiszen a vaultokban rendszeresek voltak a gyógyszerkísérletek, a génmódosítások, de többen az éhínség is jelen volt. Egy bunker azonban messze túltesz az összesen kegyetlenségében:

a 77-es bunker tartogatja talán a legrosszabb sorsot annak, aki túlélni próbál benne.

A 77-es bunkerrel sem a játékban, sem pedig a sorozatban nem találkozni, létezéséről mindössze egy 12 oldalas képregény árulkodik, amit még 2008-ban a Fallout 3 mellé adtak ki – kizárólag online formában. Nem meglepő tehát, hogy a legnagyobb rajongókon túl nem sokan hallották azt a történetet, aminek egyetlen főhőse a Bábos, vagyis a 77-es vault egyetlen lakója.

A 77-es bunker ugyanis egy egyemberes kísérlet kegyetlen helyszíne. Miután a végzetet hozó rakéták a magasba emelkedtek, a 77-es vault is kitárta kapuját, csakhogy egyetlen túlélő után hamar be is zárta a kapuját. Ez pedig nem egy rendszerhiba, vagy emberi mulasztás okán történt így, hanem szánt szándékkal: a Vault 77-et kizárólag egy ember számára építették, hogy aztán magányában évről évre nyomon követhessék a mentális állapotának bomlását.

Ezt viszont nem bízták a véletlenre: az óvóhelyen könnyen megtalálható ládát helyeztek el, tele mindenféle bábbal azt remélve, hogy a magányát oldandó az ismeretlen bunkerlakó majd megszemélyesíti őket. Ez a forgatókönyv szerint meg is történt. Miután a túlélő ráakadt a láda tartalmára, egy évig bele sem nyúlt, de aztán, 1 évvel, három hónappal és 12 nappal később kezdetét vette az őrület.

A 77-es lakójában fokozatosan kialakult a disszociatív identitászavar, amit a bábokra vetített: minden egyes bábnak saját személyiséget adott, és úgy „játszott” velük, mintha azok valóban élő-lélegző emberek lennének, saját tudattal, emlékezettel, és sajátságos problémákkal, külső-belső konfliktusokkal. Bár két kezével egyszerre csak két személyt volt képes mozgatni, a többi báb folyamatosan beszélt hozzá, ami egy ideig valóban képes volt oldani a magányt, de aztán történt valami. Valami egészen sötét.

A 77-es lakója álmából felkelve lefejezve találta a király bábját, és gyanúja szerint egy másik bunkerlakónak öltöztetett báb volt a gyilkosa, ami hamar rávette őt a bunker ajtajának kinyitására. Bár kezdetben a két lehetetlen társ összebarátkozott egy óriási hangyával, majd egy ghoullal, egy militáns rabszolga kereskedő elfogta őket. Szerencsétlenségükre, mert a bábos kéz kiszabadulván pillanatok alatt lemészárolt gyakorlatilag mindenkit.

Hogy ezután pontosan mi történt a 77-es bábmesterrel, azt senki sem tudja. A Fallout 3-ban a Paradise Falls-i rabszolgatáborában egy lépcső alatt rátalálhatunk egy 77-es bunkerlakó ruhájára, valamint egy rabszolgakereskedő holofelvételére, amin elmondja, hogy a ruhát egy névtelen idegen hagyta hátra, akinek visszatértétől azóta is szüntelen rettegnek. De, hogy hová ment, mi történt vele, egyáltalán él-e még, azt nem tudni. A Fallout kegyetlen világában viszont egészen biztosan nem lett kevésbé őrült…

A történet margóján érdemes megemlíteni, hogy a 77-es vault sztori a Magic the Gathering kártyajáték alkotóit is megihlette, akik egy dedikált lapot is készítettek a 77-es bábosnak. Illetve a Fallout 4 2015-ös megjelenése alkalmából Pete Hines a Bethesda oldalán újra publikálta a rövid képregényt, így akit érdekel, az teljesen ingyen elolvashatja a játék és a sorozat világának talán legkegyetlenebb sztoriját.

Betöltés...
Keresés
Keresés