Megszűnt az Nvidia RTX 5070 Ti gyártása és ez még csak a kezdet

Nincsenek könnyű helyzetben manapság azok, akik PC-t szeretnének építeni vagy vásárolni. Egy korrekt, 32 GB-os DDR5 memóriát már nem igazán találunk 160-170 ezer forint alatt, holott néhány hónapja még 50 ezer forintot sem kértek el ezekért. Az SSD-k esetében is duplázást olvashatunk le, elég csak a Kingston NV3-as, belépő modelljére ránézni. A jelek alapján még a CPU hűtők és a tápok sem ússzák majd meg, hiszen az azokban található alkatrészek, fémek árcédulája is kiugrott az utóbbi időben. Az AMD és az Nvidia kártyák sincsenek biztonságban.

Az AMD és az Nvidia már múlt évben belengetett egy áremelkedést, ám egyelőre annak hatásait nem érezhetjük. Nem titok, hogy a kártyákra kerülő GDDR6 és GDDR7 memóriák is egyre drágábbak, azt pedig valahogyan majd a felhasználókra kell hárítani. Úgy tűnik azonban, hogy a színfalak mögött jóval nagyobb lehet a probléma, mint amit sejteni lehetett, konkrét modellek gyártása is leállhat.

Megszűnt az Nvidia RTX 5070 Ti gyártása és ez még csak a kezdet

A Hardware Unboxed legújabb videójában meglehetősen erősen mondatok hangzottak el az Nvidia RTX 5070 Ti kártyájával kapcsolatban:

„Tehát a fő hír az, hogy az Nvidia gyakorlatilag kivonta a piacról a GeForce RTX 5070 Ti-t. Az Asus, az Nvidia legnagyobb AIB partnere, egyértelműen azt mondta nekünk, hogy ez a modell jelenleg ellátási hiánnyal küzd, ezért a terméket életciklusa végére (end of life) helyezték. Ez azt jelenti, hogy az ASUS-nak nincs terve arra, hogy a jövőben további 5070 Ti modelleket gyártson. Ami jelenleg még a boltok polcain van, az már csak a meglévő készlet tőlük. Többé nem lesz gyártás ebből a kártyából.”

Nagy eséllyel a többi, külsős gyártó esetében is hasonló lépésekre érdemes készülni a közeljövőben, ha a legnagyobb partner is kénytelen megszüntetni az RTX 5070 Ti gyártását. A pletykák alapján az RTX 5060 Ti 16 GB lehet a következő áldozat, mely az alsóbb árszegmensben okozhat majd káoszt. Úgy tűnik, hogy igen sötét kor köszönthet be a PC-s iparágban idén.

Betöltés...
Keresés
Keresés