Ismét gyilkolják az AMD processzorokat az ASRock alaplapok

Legyen szó Intel vagy AMD CPU-ról, vagy akármilyen hardverről, hibák nélküli tömeggyártás bizony nem létezik. Bármelyik gyártót is választjuk, sajnos reális opció, hogy hibás vagy teljesen halott processzor lapul a dobozban. Az esély meglehetősen kevés, de sosem zárható ki teljesen. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen szó nélkül cserélik ezeket a gyártók. Az Intel 13. és 14. generációját érintő hibajelenségek azonban jóval nagyobb tábort érintettek, ezért is volt minél égetőbb, hogy a cég rájöjjön a hiba okára. Butaság lenne azonban azt hinni, hogy az AMD mentes ezektől a problémáktól.

Az AMD Ryzen 7 7800X3D megjelenését követően több felhasználó is arról számolt be, hogy a processzor pár hét után jobb létre szenderült, sok esetben pedig égésnyomot is hagyott maga után. Az AMD azonnal az alaplapgyártók felé fordult, pár hét alatt meg is találták a hiba forrását, majd javították egy BIOS frissítés keretein belül. Aztán a 9800X3D sem úszta meg ezt teljesen, ám akkor szinte csak ASRock alaplapokban történtek hasonló problémák. Úgy tűnik, hogy 2026-ban tovább folytatódik a történet, ezúttal is az ASRock került a középpontba.

Ismét gyilkolják az AMD processzorokat az ASRock alaplapok

Továbbra is gyilkolja az AMD processzorokat az ASRock
Továbbra is gyilkolja az AMD processzorokat az ASRock

A Ryzen 7 9800X3D-vel kapcsolatos hibajelenségek azért voltak érdekesek, mert túlnyomó részt ASRock alaplapokban történtek, holott az eladási statisztikák alapján teljesen más arányokkal kellett volna találkozni. Ezért is lehetett sejteni, hogy inkább ASRock problémáról beszélünk, nem pedig univerzális AMD gondról. A cég több ízben is adott ki már BIOS frissítést az alapokhoz, ám a jelek alapján messze még a tökéletes állapot.

A Reddit felületére az elmúlt bő egy hétben négy olyan bejegyzés is felkerült, mely CPU hibáról szól, ASRock alaplapban. Ez nem tűnik soknak, ám egy átlagos héten maximum egy ilyen szokott felkerülni az oldal felületére. Szintén érdekes, hogy mind a négy esetben egy AMD Ryzen 7 9600X volt az áldozat. Úgy tűnik, hogy továbbra is érdemes lehet elkerülni a cég termékeit, amíg nem érkezik egyértelmű javítás az elmúlt hónapok problémáira.

Forrás: Videocardz

Betöltés...
Keresés
Keresés