Hivatalos: A Switch a Nintendo valaha volt legkelendőbb konzolja

A Nintendo DS hivatalosan is megbukott, mostantól a Switch a japán vállalat legtöbbet eladott konzolja a világon.

A Nintendo nemrég frissítette a Switch eladási adatait, így már hivatalosan is kimondható: a kis hibridkonzol lett a vállalat minden idők legkelendőbb konzolja. A 2025 novemberi utolsó pénzügyi jelentés során már lehetett látni, hogy nem sok eladás kell ahhoz, hogy a Switch behozza lemaradását a 2004-ben megjelent DS-hez képest. Ez mostanra meg is történt, amit a cég hivatalosan el is ismert. Szóval, mik a konkrét számok? Nos, a Switch eddig összesen 155,37 millió példányban kelt el, míg a DS korábban 154,02 millióval állt az élen. A Switch 2 eközben remekül teljesít, 2025 júniusi megjelenése óta összesen 17,37 millió példány kelt el belőle.

A Switch a Nintendo legnagyobb királya

Fontos elmondani, hogy bár a Switch a valaha volt legkelendőbb Nintendo konzol, nem a valaha volt legtöbbet eladott konzol a világon. A Sony nemrégiben jelentette, hogy az évek alatt több mint 160 millió példány fogyott a PS2-ből. Nem sokkal van lemaradva tehát a Switch attól, hogy ő legyen minden idők legtöbbet eladott konzolja a világon. Persze nem biztos, hogy a Switch eléri a 160 milliót, de bármi megtörténhet. Mindazonáltal ez egy elképesztő teljesítmény a Switch részéről. Íme egy kis összehasonlítás az eladásokról:

Switch 155.37
DS 154.02
Game Boy 118.69
Wii 101.63
Game Boy Advance 81.51
3DS 75.94
NES 61.91
SNES 49.10
Nintendo 64 32.93
GameCube 21.74
Switch 2 17.37
Wii U 13.56

Persze az lesz a kérdés, hogy a Switch növekedésébe mennyire fog beleszólni a Switch 2. Ha a következő években a játékosok úgy döntenek, hogy nem Switch-et, hanem Switch 2-t vesznek, mert az újabb, akkor továbbra is a PS2 marad a világ legjobban fogyó konzolja. Meglátjuk.

Betöltés...
Keresés
Keresés