Az Xbox konzol erejét hozza el az Intel integrált GPU-ja

Az Intel az elmúlt években több szinten is vereséget szenvedett el az AMD-től. Az asztali gépek piacán egyértelműen a vörös óriás dominál most, legyen szó az alsó vagy prémium kategóriáról. Egyrészt az AMD fejlesztései célt értek, másrészt pedig az Intel 13. és 14. generációjával kapcsolatos aggodalmak, hibajelenségek rengeteg potenciális vásárlót eltántorítottak a későbbi vásárlástól. A 15. generáció visszafogott, elődöknél is rosszabb játékteljesítménye szintén nem hangzott valami jól, hiába fejlődött több szinten a Core Ultra 200 széria.

Van azonban egy olyan terület, ami szintén fájó pont lehetett az Intel számára. Ezek pedig a hordozható és mini PC-k voltak. Szinte az összes handheld, azaz kézikonzol jellegű eszközbe AMD chipek kerültek, hiszen az Intel sem hatékonyságban, sem pedig nyers erőben nem tudta hozni a Ryzen és Radeon kombinációk szintjét. Az elmúlt hetekben bemutatkozott Core Ultra 300 széria azonban kifejezetten biztató értékeket produkált az első teszteken is, most pedig az is kiderült, hogy az integrált grafikus gyorsító is remek erőre képes.

Az Xbox Series S erejét hozza el az Intel új iGPU-ja

Az elmúlt hetekben a Digital Foundry csapata izzasztotta az Intel üdvöskéjét. A Core Ultra X9 388H egy 16 magos, ijesztően erős processzor, ám leginkább a mellé pakolt B390-es videokártya miatt lehet izgalmas. Ahogy a fenti képen is látható, hogy az integrált megoldás nem csak, hogy hozta az Xbox Series S szintjét, de az esetek nagy részében jóval simább játékélményt is ígért. A Digital Foundry csapata is kifejezetten pozitív hangvétellel nyilatkozott, melyre nem igazán volt példa az elmúlt években, ha Intel termék került a kezük közé:

„A Panther Lake eredménye kifejezetten meggyőző volt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a 1440p-s kimeneti felbontás egyáltalán nem jellemző a Strix Halo kódnevű PC-s SoC-okra. A stabil, rögzített 30 fps-t nem sikerült teljesen elérnem, de nagyon közel jártam hozzá: 29,54 fps-es átlag jött össze, ami hét százalékkal jobb eredmény, mint amit az Xbox Series S tud, ráadásul annak jóval visszafogottabb grafikai beállításai mellett.

A különbség elsőre nem tűnik hatalmasnak, a gyakorlatban viszont ez választja el a többnyire egyenletes képkocka-időkkel futó, viszonylag stabil 30 fps-es élményt attól, amit a kisebbik Xbox nyújt: egy jóval instabilabb, darabosabb játékélményt.”

Jól látható, hogy az Intel 2026-ban bizony komoly ellenfele lehet majd az AMD megoldásainak, akár a hordozható gépek piacán is. Az integrált grafikus gyorsító már bőven asztali szintet hoz, ezen felül pedig még a legolcsóbb Xboxnál is jobb élményt ígér a legtöbb játékban.

Betöltés...
Keresés
Keresés