A PlayStation megkérdezte a játékosokat, milyen remake-eket szeretnének, néhány nappal azután, hogy bezárta a Bluepointot.
Öt évvel a stúdió felvásárlása után, a múlt héten híre ment, hogy a PlayStation bezárja a Bluepoint Games-t. A stúdió természetesen kiváló játék-remeke-ekről és remasterekről híres, de a PlayStation égisze alatt egyetlen remake-et vagy remastert sem adtak ki. Mindezt annak ellenére, hogy a PlayStation látszólag néhány klasszikusát újra ki akarta adni, hiszen a Bluepoint bezárásának bejelentése után néhány nappal megkérdezték a felhasználókat, hogy milyen játékokat szeretnék legközelebb új kiadásban látni? A PS Germany hivatalos fiókja azt írta:
„Melyik PlayStation játékot szeretnétek remake-ként látni?”
Természetesen sokan kiakadtak a PlayStation bejegyzése miatt
A Sony fél évtizede vette meg a Bluepint Games-t, ami korábban számtalan jó kis remake és remaster játékokat készített. Az 5 év alatt azonban semmi újat nem tettek le az asztalra. Nem meglepő, hogy a stúdió bezására után feltenni a kérdést, hogy ki milyen felújított játékot szeretne látni, eléggé felbosszantotta az embereket, akik már eleve elég dühösek voltak. Annyira, hogy miután úgy tűnt, hogy rosszkor feltett kérdést végül törölték a PS Germany Twitter oldaláról.
A Sony még mindig adott ki hivatalos közleményt
A legérdekesebb, hogy bár már mindenki tudja, a Sony még nem nyilatkozott hivatalosan a Bluepoint bezárásáról. Az információt a múlt héten a Bloomberg tette közzé, miután egy belső e-mail kiszivárgott, amit az alkalmazottaknak küldtek. Még mindig nem világos, miért vásárolt a Sony egy remake-stúdiót, hogy aztán ne adjon neki semmilyen remake-et, amin dolgozhatna, majd öt évvel később bezárja. Úgy tudjuk, hogy az egyetlen projekt, amit a stúdió kapott, egy God of War multiplayer játék volt. Ezt azonban végül törölték.
Most pedig a PlayStation megkérdezi, milyen remake-eket szeretnénk. Persze, lehet, hogy egy munkatársa viccesnek találta az ötletet, és megpróbálta felidegesíteni az embereket, de még ha így is történt, az egész akkor is teljesen értelmetlen.
