Egy kanadai egyetem saját VTuber kurzust indított

Egy kanadai állami egyetem saját VTuber csoportot indított, aminek tagjai a művészeti alapképzés hallgatói.

A kanadai Vancouverben található Simon Fraser Egyetem bizony fontosnak tarja, hogy a diákok megtanulják: hogyan kell Vtuber-nek, vagyis virtuális youtubernek lenni (virtuális karakter látszik, nem az igazi arc). 2025-ben indította el a „Cappuverse” nevű hivatalos digitális VTuber nagykövet-csoportjot, most pedig elindul a második évfolyam, reményteljes új Vtuber csapat számára. Ők olyan alapképző kurzusokon vesznek részt, amik az online szórakoztatás jövőjét meghatározó új technológiákat ölelik fel. Az egyetem Interaktív Művészetek és Technológia Tanszéke rendelkezik egy saját, teljesen felszerelt stúdióval, a „StudioSIAT”-tal, ahol a hallgatók megtanulhatják a videóprodukció, a vágás, a speciális effektusok fortélyait, ami egy tökéletes kombináció a pályakezdő VTuber-ek számára.

A kanadai egyetemen a hallgatók megtanulják, hogyan lehetsz VTuber

A StudioSIAT tanfolyamok arra ösztönzik a hallgatókat, hogy megtanulják, hogyan kell megtervezni, animálni és akár összeállítani a saját VTuber modelljeiket, valamint hogyan kell használni a kiterjesztett valóság szoftvereket.

„A Cappuverse arra törekszik, hogy innovatív legyen és feszegesse a médiaprodukció, a történetmesélés és a technológia határait, miközben a hallgatóknak lehetőséget biztosít kreatív projektekben való gyakorlati munkára” – mondta Jay Tseng, a StudioSIAT menedzsere a Dexerto-nak. Ez magában foglalja a produkciós folyamat minden lépésének elemeit, a tervezéstől, illusztrációtól és animációtól a mozgásrögzítésig, a 3D modellezésig és az AR/XR fejlesztésig.

Tseng szerint a Cappuverse teljes egészében az SFU és más kanadai egyetemek hallgatói által épült fel. Emellett a Cappuverse legjobb tehetségeit is a hallgatói testület tagjai közül választják ki, akik meghallgatáson vesznek részt, hogy képviseljék iskolájukat a nagyvilágban.

A második virtuális nagykövetek február 27-én debütálnak „THE BUREAU” néven, két animált előzetessel. Furcsa módon ez nem az első alkalom, hogy a VTube és az oktatás világa összefonódik. A hónap elején egy japán cég olyan magániskolát indított, ahol minden oktató VTuber.

Betöltés...
Keresés
Keresés