Az Intel videokártyái egyre népszerűbbek a hazai és nemzetközi játékosok körében. Nem véletlenül, hiszen az alsóbb kategóriákban kifejezetten erős ár-érték arányokkal hódítanak, mely talán most fontosabb, mint eddig bármikor. 2026 elejére már kimutatható százalékkal rendelkeznek a részesedéseket tekintve, az év első felében megérkező B770 pedig tovább segíthet majd ezen a dolgon.
Nem titok, hogy a kezdeti időszakban a szoftveres, driveres oldallal még voltak problémák, ám az elmúlt években szépen kikupálta az Intel azokat a hiányosságokat is. Egyre erősebb versenyzőnek számít, akár tartalomgyártói, akár játékos oldalról, főleg, ha érzékenyebb pénztárcájú felhasználókról beszélünk. Éppen ezért, érdemes ránézni, hogy éppen milyen újdonságokat vagy fejlesztéseket hoznak magukkal a friss Intel driverek. Nézzük is, hogy milyen újdonságokat hozott el a február 26-án élesedett, legfrissebb illesztőprogram.
Kellemes FPS boostot hozott magával az új Intel driver
Az első és legfontosabb, hogy Game On Driver támogatás érkezett az alábbi játékokhoz:
- Marathon
- Resident Evil Requiem
- World of Warcraft: Midnight (DLC)
Ami mellett szintén nem mehetünk el, az pedig az FPS számok pozitív javulása:
- The Witcher 3 (DX12) – Akár +35% átlag FPS 1080p felbontáson, High beállítások mellett Core Ultra Series 3 iGPU-n
- Resident Evil Requiem (DX12) – Akár +7% átlag FPS 1080p Ultra felbontáson és akár +6% átlag FPS 1440p Ultra felbontáson Arc B-szériás GPU-kon
- Resident Evil Requiem (DX12) – Akár +40% átlag FPS 1080p Ultra felbontáson és akár +30% átlag FPS 1440p Ultra felbontáson Arc A-szériás GPU-kon.
Az utóbbi értékek kifejezetten kellemesnek tűnnek, mindenképp érdemes lehet felrakni az új drivert, ha a friss Resident Evil játékkal játszanál. Szerencsére hibajavításokban sem volt hiány:
- Core Ultra Series 3 beépített Intel Arc GPU-val:
- John Carpenter’s Toxic Commando (DX12): játék közben alkalmazás összeomlás jelentkezhetett.
- PUBG: Battlegrounds (DX12): a játék menüjében időszakos villogás fordulhatott elő.
- Hogwarts Legacy (DX12): az átvezető jelenetek során villogó képhibák jelentkezhettek.
- Arc B-szériás grafikus kártyák:
- John Carpenter’s Toxic Commando (DX12): játék közben alkalmazás összeomlás fordulhatott elő.
- Core Ultra Series 2 beépített Intel Arc GPU-val:
- John Carpenter’s Toxic Commando (DX12): játék közben alkalmazás összeomlás fordulhatott elő.
>A friss drivert ide kattintva töltheted le az Intel hivatalos szerveréről<

