Az elmúlt hetekben egyértelműen az Xbox uralja a nemzetközi és hazai híreket is. Nem véletlenül, hiszen a Microsoft rengeteg kisebb-nagyobb információt elárult az érkező eszközzel kapcsolatban. Tudjuk, hogy a Project Helix nevet viseli magán, ahogy bizony az sem titok, hogy az Xbox játékok mellett PC-s címekkel is könnyedén megbirkózik. Az iparági források pedig azt is tudni vélik, hogy a teljesítményre sem lesz panasz, különösen ray tracing számítások közben lehet igazán erős az újonc.
Az sem volt kérdés, hogy az AMD alapjaira épülhet majd a konzol-PC hibrid. A burkolat alatt nagy eséllyel a Zen 6 architektúrát találhatjuk meg, méghozzá RDNA 5 GPU magokkal karöltve. Ezek közül papíron egyik sem létezik még, így a Microsoft mérnökei igazán friss technológiákkal ajándékozhatják meg a közösséget. Úgy tűnik, hogy a programozók is gyorsan felvehetik majd a fonalat, hiszen nemsokára már meg is kapják az első fejlesztői készleteket, az úgynevezett devkiteket.
A játékfejlesztők már a jövő év elején megkapják az új Xbox konzolt
New details on Xbox’s Project Helix console
Xbox intends to ship dev kits to studios in early 2027
(via @tomwarren) pic.twitter.com/gDg4n3dLoo
— CharlieIntel (@charlieINTEL) March 11, 2026
A GDC 2026-os eseménynek köszönhetően azonban újabb, izgalmas információkkal bővülhetett a tudásunk. A Microsoft megerősítette, hogy a rendszer valóban egy egyedi AMD chipre épül majd, ahogy bizony a path tracing támogatás sem maradhat ki a repertoárból. A platform támogatja az AMD FSR következő állomását, a Multi Frame Generation is alap funkció lehet az új Xbox-on. A DirectStorage technológiából is profitál majd az új konzol, de a textúrák tömörítése is hasznos funkció lehet majd.
A következő Xbox generáció elmoshatja a határokat a konzol és a PC között, az AMD AI-alapú technológiái hatalmas szerepet tölthetnek majd be ebben. A Microsoft szintén megerősítette, hogy az első fejlesztői gépeket már a jövő év elején kiküldik, így el is indulhat az újgenerációs címek fejlesztése. Megjelenési idővel nem jelentkezett a cég, ám meglepő lenne, ha 2028 előtt megérkezne az új Xbox.
