Szabályt módosíthat az Oscar bizottság, a K-pop Démonvadászok botrány után

A K-pop Demon Hunters két díjat nyert az idei Oscar gálán, de a film alkotóinak beszédeit megszakították. Ennek követkeménye lehet.

A 98. Oscar gálán Conan O’Brien volt a műsorvezető, és az Egyik csata a másik után, valamint a Bűnösök lett az est nagy nyertese. De voltak vitatott pillanatok is: Sean Penn mellőzése, valamint a résztvevők által hátrahagyott rengeteg szemét. A közvetítést emellett hevesen bírálták a K-pop Demon Hunters beszédeivel kapcsolatos események miatt. Ez a dolog pedig komoly változásokat hozhat az Oscar szabályokban.

Az Oscar gálának „elegáns megoldásra” van szüksége a K-pop Demon Hunters problémájára

Amikor a K-pop Demon Hunters elnyerte a legjobb animációs film díját, Maggie Kang társrendező beszédét félbeszakította a zárózene, amit aztán elnémították, hogy befejezhesse. Az Oscar-díjas K-pop Demon Hunters „Golden” című dalának készítői nem voltak ilyen szerencsések, mivel míg Ejae néhány megható szót mondott, a csapat többi tagját elnyomta a zene, és kénytelenek voltak a későbbi sajtótájékoztatón elmondani köszönőbeszédüket. Ez nagy felháborodást kavart, sokak szerint nagyon tiszteletlenek voltak a szervezők az alkotókkal. A Variety megkérdezte a Rob Mills-t a vitáról, mivel ő felel az Oscar gála televíziós közvetítéséért. Mills elismerte, hogy ez egy olyan probléma, amire megoldást kell találni.

„Amit a jövő évi értékelés során meg fogunk vizsgálni, az a beszédek kezelése lesz” – magyarázta Mills. „Ha megnyered az Oscart, tudod, hogy felmész a színpadra, lehet, hogy egy ember, lehet, hogy öt vagy hat. Azonnal láthatod, mennyi időt szánunk rájuk. Meg kell-e vizsgálnunk ezt, és azt mondanunk: oké, jelöljünk ki egy embert, aki beszédet mond.”

„Átnézzük az összes lehetőséget, és kitaláljuk, mi a legelegánsabb megoldás, mert ez nehéz kérdés, főleg ha le kell állítanunk valakit, amikor épp az ő nagy pillanata van. Az díjátadó ebédnél beszélünk erről, hogy van egy kijelölt idő a beszédre, és ez nehéz. Nem tudom, mi a legelegánsabb megoldás, de nyilvánvalóan ez valami, amit nagyon-nagyon alaposan át kell gondolnunk.”

Betöltés...
Keresés
Keresés