Az új AirPods Pro már nem csak egy sima fülhallgató lesz

Az Apple előtt is léteztek már vezeték nélküli fülhallgatók, ám az AirPods széria teljesen új utakat nyitott meg a TWS megoldásoknak. Az ikonikus EarPods formavilágával érkezett az első generáció, mely aztán több almodellre is szétvált. Manapság az AirPods 4 ANC és ANC nélküli változatát találhatjuk meg a polcokon, míg a prémium felhasználókat a Pro széria szolgálja ki. A Pro széria tavaly már frissült, ám úgy tűnik, hogy idén sem ússzuk meg változások nélkül. Az Apple-től kicsit szokatlan, hogy egymás utáni évben hozzányúlnak egy ilyen termékhez, ám a jelek alapján ennek komoly okai lesznek majd.

Három nagy fejlesztést is hozhat majd az új AirPods Pro

Az AirPods Pro 3 már képes a szívritmus mérése a fülben, mely a sportolók életét könnyíti meg az Apple szerint. A szivárgások szerint az új generáció IR kamerákat is magával hozhat majd. Fényképeket nem képes majd készíteni a fülhallgató, de az Apple AI megoldásaival karöltve remek segítség lehet a mindennapok során. Információkat adhat a felhasználó körüli környezetről, mely vakon és gyengénlátok számára lehet igazán hasznos.

A második újdonság a kézgesztusos vezérlés lehet majd. A pletyka szerint a kamerák nemcsak AI-funkciókat szolgálnának ki, hanem lehetővé tennék, hogy a mostani nyomásérzékeny szár helyett vagy mellett kézmozdulatokkal irányítsd a fülest. Ez sem hangzik rossz ötletnek, ám a legtöbben annak örülnének, ha mindkét lehetőség elérhető maradna.

A harmadik, kritikus pont az új H3 chip lehet majd. Ez azért fontos, mert a kamerás és gesztusos funkciókhoz több feldolgozási teljesítmény kell, így a következő AirPods Pro nagy eséllyel nem marad a jelenlegi H2 megoldáson. A fentiek alapján hamar kiderülhet, hogy az Apple már jóval többet gondol az AirPods Pro szériáról, nem csak egy egyszerű fülesként tekintenek rá. Gyakorlatilag egy AI-központú, környezetet érzékelő hordható eszközzé változhat idén a fülhallgató, ha a kellő szoftveres támogatást is megkapja majd. Az iOS 27 valamikor 2026 őszén mutatkozik be, addig bizony nem érdemes várni az új fülhallgatókat.

Betöltés...
Keresés
Keresés