Brutális FPS javulást hozott a CS2 új frissítése

A CS2 fejlesztői nem is olyan régen, néhány napja adták ki a játék legújabb frissítést. Egyelőre béta állapotban találkozhatunk csak az újdonságokkal, hiszen az átlagosnál hosszabb tesztelést igényelnek a friss funkciók. A Valve teljesen megújította a játék animációs rendszerét, mely nem csak szebb és jobb mozdulatokat ígér, de jóval kegyesebben bánik az erőforrásokkal is. Ide sorolhatjuk a hálózati erőforrásokat is, de természetesen a CPU-ra vagy éppen a GPU-ra is kevesebb munka hárul a fejlesztők szerint.

A Counter-Strike 2 már 3 éve velünk van, hiszen a CS2 első változatait 2023 márciusa óta próbálgathatták a játékosok. Az elmúlt évek során rengeteg kellemes frissítést megért a játék, ám a sub-tick rendszer és a játék gépigénye még mindig nem tökéletes. A Valve már tavaly, 2025 elején bejelentette, hogy az animációs rendszer átalakítása lehet majd a következő, nagy ugrás, a jelek alapján pedig ezúttal teljesen igazat is mondtak a fejlesztők.

Brutális FPS javulást hozott a CS2 új frissítése

Az elmúlt napokban több CS2 szakértő is megizzasztotta a friss változatot. Hamar kiderült, hogy a Valve mérnökei ezúttal valóban nem vicceltek, külső eszközökkel is tetten érhető a fejlődés. A legjobb az egészben, hogy nem csak az átlag FPS nőtt, hanem az 1% és 0.1% minimum FPS-ek is, melyek talán még jobban számítanak a mindennapi játszadozás során. Még simábbnak, még folyamatosabbnak hat a játék az új rendszer alatt, a legtöbb PC-n 10-20%-os ugrásra érdemes majd készülni. Remélhetőleg hamarosan már az éles ágba is megérkezhet a friss fejlesztés, ám először a makacs hibákat ki kell gyomlálni a közösség segítségével.

Betöltés...
Keresés
Keresés