Az Intel sem maradna ki az APU buliból, hatalmas CPU készül

Az AMD Strix Halo megjelenése óta egyre több szó esik arról, hogy mások is beléphetnek a nagy integrált grafikával felvértezett processzorok piacára. Az ilyen nagy APU-k vagy SoC-ok lényege egyszerű: egy lapkán belül egyszerre érhető el erős CPU és komoly GPU teljesítmény, nagyjából úgy kell elképzelni, mint az Apple M-szériás chipeket. Az AMD már piacra dobta a Strix Halo processzorait, az NVIDIA szintén dolgozik az N1 szériáját és most úgy tűnik, az Intel sem akar kimaradni ebből a versenyből. A Razor Lake-AX kódnevű chip egyelőre csak pletykaszinten létezik, de a nemrég előkerült szállítmányjegyzékek alapján a fejlesztés nagyon is folyamatban van.

A mindent felfedő bizonyíték egy februári szállítmányjegyzékből jön, amelyben az Intel saját laboratóriumai között szállított fejlesztői lapokat „NVL-AX” platformjelöléssel. A különlegük az, hogy a platform mérete 37,5 x 56,5 mm, mely érzékelhetően nagyobb a jelenlegi asztali processzorok 37,5 x 45,0 mm-es tokozásánál. A nagyobb méret nem véletlen, hiszen egy komoly integrált grafika egyszerűen több helyet igényel a lapkán, mint egy hagyományos desktop CPU.

Az Intel is nagy egy igazán erős GPU-val felvértezett chipen dolgozik

Fontos leszögezni, hogy az NVL-AX jelölés valószínűleg nem magára a Nova Lake-AX-re utal, hanem annak utódjára, a Razor Lake-AX-re, amelyet egy másik megbízható forrás, Jaykihn is megemlített. A korábbi Nova Lake-AX szivárogtatások szerint az egy 28 magos CPU-t és 48 Xe-magos GPU-t tartalmazó lapkáról szólt volna, ám az a termék valószínűleg nem fog megjelenni. Hogy a Razor Lake-AX hoz-e ennél is több CPU- vagy GPU-teljesítményt, egyelőre nem tudni.

Az egész fejlesztés mögötti logika egyértelmű, az Intel fel akar zárkózni itt is a többiekhez. Az Apple már évek óta bizonyítja, hogy a nagy, egységes lapkán elhelyezett CPU+GPU kombináció rendkívül hatékony tud lenni, az AMD most kezdi komolyan venni ezt a piacot, az NVIDIA pedig szintén készül belépni. Az Intel sem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből a versenyből, még ha a Razor Lake-AX a legkorábbi becslések szerint is csak 2027 végén vagy 2028-ban érkezhet meg a boltok polcaira. Egyelőre tehát inkább egy hosszú távú fejlesztési irányjelzésről van szó, mintsem közeli bejelentésről, ám érdemes lehet ilyen téren is figyelni a kék óriásra. Az Ultra Core 300-as mobil chipek már bizonyítottak idén, ahogy a Plus jelölésű asztali CPU-k is remekül sikerültek, mely remek jelzés lehet a cég számára.

 

 

Betöltés...
Keresés
Keresés