A ChatGPT és a Claude is elindítja a klasszikus Doom játékot? A választ most megkaptuk egy kíváncsi tesztelőnek köszönhetően.
Több mint három évtizede a klasszikus, 1993-as DOOM a kezdő fejlesztők próbatétele, egyfajta közösségi mém és kihívás is egyben. A játékot már tényleg szinte minden futtatták, még agysejteken is, és úgy tűnik, hogy a tesztelésnek nincs határa, tovább folytatódik a kísérletezés, hogy még mi képes futtatni ezt a játékot?! Természetesen sokakat érdekel, hogy az AI hogyan illeszkedhető be ebbe a képbe. Két évvel ezelőtt láthattuk, ahogy egy Google kutatócsapatnak köszönhetően egy mesterséges intelligencia játékmotor valós időben generálta a DOOM-ot. Most pedig elértük a következő lépést. Az 1993-as lövöldözős játék most már teljes egészében közvetlenül az AI csevegőben is játszható. Csak a megfelelő parancsokat kell beírni, és a böngésző elhagyása nélkül is tolhatjuk.
A DOOM az AI chat-ablakban fut
Ezt egyébként Chris Nager szoftvermérnök tette lehetővé – számol be róla az Engadget. Ahelyett, hogy egyszerűen csak egy parancsot futtatna, ami egy webhelyre vagy szolgáltatásra irányít, kitalált egy módszert, amivel a játék közvetlenül a chat-ablakban futtatható. Ez olyan LLM-kliensekkel is működik, mint a ChatGPT vagy a Claude, és ha helyesen hajtják végre, akkor egyetlen parancs beírásával is működik: „Play DOOM.”

Pillanatok alatt megjelenik a DOOM a chat-ablakban, és egy üzenet jelzi, hogy máris játszható, anélkül, hogy bármit is telepíteni kellene, vagy máshová kellene kattintani az interneten.
„Mindig szórakoztató látni, ahogy a DOOM-ot új felületekre portolják” – mondta Nager egy blogbejegyzésben, amiben részletesen leírta a folyamatot. „Ez a projekt bizonyítja, hogy a ChatGPT és a Claude képes futtatni a DOOM-ot.”
Ráadásul ez a funkció részben már mobilon is működik, így ha útközben van szükséged egy gyors DOOM-ra, itt a lehetőség. A megoldást a GitHub-on találod.
