Különleges Windows 11 verziót tesztel a Microsoft

A Windows 11 lassan 5 éve van velünk. 2021 szeptemberében érkezett meg a rendszer, ám a váltási kedv nem volt valami jó az első években. Ezt több okra is visszavezethetjük. Egyrészt a Windows 10 meglehetősen stabil, jól sikerült rendszer volt, így sokan nem akarták otthagyni. Másrészt az új hardveres követelmények, mint például a TPM 2.0 és SecureBoot támogatások szintén eltántorítottak sokakat a váltástól, míg egyes gépeket teljesen el is lehetetlenítettek. Természetesen lehet trükközni is ezekkel, ám hosszú távon nem érdemes, hiszen egyre több alkalmazás külön is megköveteli már ezeket.

Úgy tűnik azonban, hogy a Microsoft méltó módon ünnepelheti majd meg a kerek évfordulót. Ha hihetünk a pletykáknak, akkor egy olyan Windows 11 verzión dolgoznak a cég mérnökei, mely minden szempontból jobb, gyorsabb és letisztultabb lehet majd, mint a jelenlegi változat. Jelenleg „K2” néven hivatkoznak erre a variánsra a belsős dokumentumok, nézzük is, hogy mit tud majd az „új” rendszer!

Különleges Windows 11 verziót tesztel a Microsoft, ezt tudja majd a K2

A pletykák szerint a Microsoft egy-két éven belül szeretné elérni, hogy ugyanazon a hardveren a Windows játékteljesítménye összemérhető legyen a SteamOS-szel, ami finoman szólva is merész cél. Az alábbi fejlesztésekkel érdemes kalkulálni:

  • Alacsonyabb alapmemória-használat és kisebb OS-lábnyom
  • Új WinUI 3 System Compositor a késleltetés és memóriaterhelés csökkentésére
  • Újraépített Start menü, állítólag akár 60%-kal gyorsabb
  • Gyorsabb File Explorer / Fájlkezelő navigáció, keresés és fájlkezelés
  • Reszponzívabb helyi menük, Start menü és tálca
  • Mozgatható és átméretezhető tálca
  • Havi egy újraindítás célként, a driver-frissítések újraindítás közben futnak
  • Kevesebb AI-zaj és előtelepített tartalom
  • Eltűnnek a Start menü reklámok, és alapból kikapcsol az MSN-tartalom a Widgets Boardon

Ez a lista igencsak kellemesen hangzik, ennek első előszele lehetett a nemrégiben megjelent Xbox Mode. Remélhetőleg nem kell csalódnunk és valóban SteamOS hatékonyságra lesz majd képes az átalakított Windows 11.

Betöltés...
Keresés
Keresés