Az Apple iPhone-ok minden évben alakulnak, ám vannak olyan funkciók, melyek már hosszú ideje nem változtak. Ide sorolhatjuk az iPhone X-el bemutatkozott FaceID azonosítást vagy éppen az Apple Pay, fizetésre szolgáló chipet. Szintén ezt a kategóriát erősíti a MagSafe nevet viselő technológia is, mely a telefonok vezeték nélküli töltéséért felel az almás készülékekben. Az elmúlt években minden egyes iPhone megkapta a MagSafe támogatást, egyetlen egy esetben maradt csak ki, az iPhone 16e szériában. Az utód, iPhone 17e aztán ezt is orvosolta, a felhasználók és potenciális vásárlók legnagyobb örömére.
Úgy tűnik azonban, hogy az Apple színfalai mögött komoly kutatómunka zajlik, hogy sikerüljön eldönteni, mi is lesz a MagSafe későbbi sorsa. A MagSafe 2020-ben mutatkozott be az iPhone 12 széria részeként, azóta pedig nem csak gyári, hanem rengeteg külsős kiegészítő is ezt a megoldást aknázza ki a mindennapok során.
Az Apple kivenné az iPhone-ok egyik legfontosabb funkcióját
Instant Digital neve ismerősen hangozhat, ha sokat foglalkozol Apple termékekkel. A kínai weibo felületén szivárogtat hosszú évek óta, kifejezetten nagy arányban jöttek be a „jóslatai”. Legfrissebb bejegyzése szerint az Apple-ön belül komoly vita folyik arról, hogy milyen út előtt is áll a MagSafe. A mérnökök hosszú évekig kitartottak a technológia mellett, ám úgy tűnik, hogy mostanra már kicsit változott az összkép.
Az óriáscég a MagSafe-mágnesek beépítési költségét méricskéli össze a köré épült kiegészítő-ökoszisztéma erejéhez képest. Talán nem is véletlen, hogy az iPhone 16e MagSafe nélkül jött ( melyet sokan mágneses tokkal pótoltak ), de a kritikák miatt aztán a 17e-nél visszahozták. Egyelőre nincs jele annak, hogy a MagSafe közvetlen veszélyben lenne, de a foldable „iPhone Ultra” már más tészta. A legfrissebb ‘dummy’ modelleken már nem látszanak a mágnesgyűrűnek megfelelő bemélyedése és a 4,5 mm-es vékonyság miatt valószínűleg nem is férnének bele készülékházba. Ha tényleg így lesz, az iPhone Ultra / Fold lenne az első csúcsmodell az iPhone 11 Pro óta MagSafe nélkül.

