Paul W. S. Anderson 2002-től egészen 2017-ig tartotta terrorban a világot a rémületesen rossz Resident Evil-filmjeivel, amiknek néhány névbeli egyezésen túl nem sok köze volt az alapul szolgáló játéksorozathoz. De mintha a filmek előre jelezték volna a Resident Evil játékok drámai minőségi züllését, ami éppen abban az évben volt képes nemcsak megújulni a hetedik részével, de alapvetően megreformálni a szériát is, amikor Anderson és Milla Jovovich is – remélhetőleg – végleg elbúcsúzott tőle.
A Resident Evil játékok azóta reneszánszukat élik, és bár az élőszereplős verziót is megpróbálták újraindítani, a 2021-es Welcome to Raccoon City legalább olyan silány lett, mint a vele párhuzamosan elindult, azzal egy univerzumon osztozó netflixes sorozat. Aztán most hatalmas lendülettel berongyolt a Zach Cregger azzal a szándékkal, hogy elkészítse az első nemcsak jó, de egyenesen zseniális Resident Evil horrorfilmet. A Barbár és az Oscar-díjas Fegyverek rendezőjének terve pedig úgy tűnik sikerülni is fog, legalábbis a szeptemberben mozikba érkező Resident Evil film első előzetese alapján bátran bízhatunk benne.
A szimplán csak Resident Evil címre hallgató új film gyakorlatilag pontosan úgy viszonyul a játékok univerzumához, mint a 2017-es RE7, vagyis elég szellősen. A cselekmény szerint ugyan Raccoon City-ben járunk, de egy teljesen új történetet ismerhetünk meg vadiúj karakterekkel elmesélve. De még szörnyekből is kapunk újakat, amik legalább olyan gusztustalanok lesznek, mint az újabb játékokban – de ebből is kapunk egy kis ízelítőt az ízelítőben.
Premier: szeptember 18-án a mozikban! Ujjakat pedig határozottan keresztbe, mert most már nem csak a csillagok állnak össze egy jó Resident Evil mozihoz!
