A Call of Duty: Black Ops 7 és Warzone negyedik szezonja június 4-én vette kezdetét. A kompetitív játékosok különösen örülhettek a frissítésnek, hiszen a Ranked módban továbbra is nagy szerepet kap Rebirth Island szigete. Továbbra is a Resurgence mód köré épülnek a rangsorolt mérkőzések, így nem is kérdés, hogy a battle royale szabályok követei is elégedettek lehetnek az előttük álló időszakban. Legyen szó azonban bármelyik módról is, a fegyverek kiemelt szerepet töltenek be.
A Warzone fejlesztői már a december 4-én megérkezett integráció előtt kijelentették, hogy a meta ezúttal jóval gyakrabban változik majd, mint amihez korábban hozzászokhattak a játékosok. A jelek alapján bizony ezt sikerült is betartaniuk. A Season 1 alatt legalább 6-7 átrendeződést olvashattunk le, a korábbi érák szezononkénti 2, maximum 3 metaváltásához képest. Ez a trend a Season 2-ben és a Season 3-ban is folytatódott, a Season 4 második hete pedig máris bizonyította, hogy ezúttal sincs ez másképp. Ez mindenképpen üdvözölendő, hiszen így jóval nehezebb ráunni a fegyverekre. Igen ám, de ez azt is magával hozza, hogy jóval gyakrabban kell figyelgetni a statisztikákat. Aggodalomra azonban semmi ok, segítünk ebben is!
Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a Season 4 második hetében
Szerencsére manapság már részletes statisztikákkal rendelkezünk a Warzone fegyvereivel kapcsolatban. Nem csak a nyers adatokat tekinthetjük meg pár pillanat alatt, hanem leolvashatjuk az éppen aktuális erőviszonyokat, illetve azt is, hogy a játékosok hány százaléka nyúl az adott fegyverhez. Ez az utóbbi adat lehet igazán árulkodó, hiszen a népszerű választások biztosan jó választások. A statisztikákban a CODMunity weboldala segédkezik, nézzük is, hogy a Season 4 második hetében hogy alakultak a számok:
- MXR-17 – 21%
- DRAVEC 45 – 18%
- CARBON 57 – 12.9%
- DS20 MIRAGE – 9.2%
- AK-27 – 5.7%
- STRIDER 300 – 3.8%
- MPC-25 – 3.3%
- KOGOT-7 – 1.6%
- MK35 ISR – 1.5%
- VX COMPACT – 1.5%
- CBRS-3 – 1.5%
- VOYAK KT-3 – 1.4%
- VST – 1.3%
- HAWKER HX – 1.3%
- REV-46 – 1.2%
- PEACEKEEPER MK1 – 1.2%
- EGRT-17 – 1%
Aki figyelte az első heti listát, annak rögtön feltűnhet, hogy máris trónfosztás történt: az MXR-17 megelőzte a Dravec 45-öt, a Carbon 57 népszerűsége pedig majdnem megháromszorozódott, miközben a DS20 Mirage közel megfeleződött. A legjobb 15 fegyveren kívül továbbra sem igazán érdemes merészkedni, hiszen jól látható, hogy a többit a játékosok 1%-a sem veszi a kezébe. A meta tehát máris mozgásban van, a jövő héten pedig akár újabb átrendeződés is jöhet.

