2K mostantól kéthetente bármikor elveheti tőled a digitális játékokat

Egyre sötétebb fellegek kezdenek gyülekezni a digitális játékpiac fölött. Ami azért is aggasztó, mert a dollármilliárdok felett diszponáló gigakiadók egyre kevésbé tisztelik a játékosközönséget, amit egyre arcátlanabb módokon próbálnak nemcsak lehúzni, de egyre hülyébbre is venni. A lehúzást pedig ezúttal nemcsak a silány játékok kiadásaként, a season és battle passok teljes árú játékokba való bevezetéseként, a játékárak egyre durvább emeléseként, vagy a játékok digitális boltokból való eltávolításaként kell érteni, mert ahhoz már hozzászoktunk.

Most ugyanis a másolásvédelemre hivatkozva próbálnak lenyomni a kiadók olyasvalamit a játékosok torkán, amivel szemben egyébként jelenleg egy fogyasztóvédelmi tárgyalás-meghallgatás is folyik  az Európai Parlamentben. Véletlen egybeesés, vagy sorszerűség, hogy épp a napokban törték fel kvázi teljesen a Denuvo másolásvédelmét, így a kiadók máris ujjal tudnak mutogatni a mindig is jelenlévő kalózokra, akiket újfent bűnbaknak használnának a legnagyobb játékipari szereplők – elsőként a leányvállalatán, a 2K-n keresztül a Take Two.

A GTA, a Mafia, a Borderlands, a BioShock és számos sportjáték jogtulajdonosa, gyártója és kiadója ugyanis úgy döntött, hogy  elkezdi tesztelni a játékosok határait azzal, hogy 14 napos kötelező online becsekkolást vezet be néhány játékában.

A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a felhasználási szerződés mondhatni apró módosításával mostantól bárkitől megvonhatják és meg is vonják az NBA 2K25, NBA 2K26 és a Marvel’s Midnight Suns játékokhoz való hozzáférést, ha a játékos kéthetente legalább egyszer nem lép be az adott játékba. Ez gyakorlatilag a kötelező online jelenlét bevezetése: a játékok digitális licence csak akkor újul meg, ha 14 napon belül legalább egyszer felcsatlakozunk a szerverekhez, ami aztán automatikusan megújítja a hozzáférést.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor függetlenül attól, hogy valaki mennyit költött el az adott játékban, ahhoz csak akkor férhet hozzá, ha újra megvásárolja.

Jóllehet erre eddig is megvolt a kiadók és a digitális boltok-platformok üzemeltetőinek a lehetősége. A digitális játékvásárlás ugyanis nem valódi vásárlás, de legkevésbé sem olyan, mintha egy fizikai kópiát szereznénk be. A Steamen, az Epic Games Store-ban, a PS és az Xbox Store-ban is csak licencekre költjük a pénzünk, ami jelen helyzetben egyenlő a bérléssel. A digitális vásárlással csak bizonytalan időre kikölcsönözzük a játékhoz való hozzáférés jogát, amit a jogtulajdonos gyakorlatilag bármikor megvonhat tőlünk, amikor és amiért csak akar.

Erre persze csak a legritkább esetekben van példa, de a lényeg nem a gyakoriság, vagy a valószínűség, hanem egyáltalán a lehetőség. Jelenleg az egyetlen DRM-mentes bolt a GoG, ahol a vásárlással valóban a mi tulajdonunkba kerül a játék digitális verziója, mindenhol máshol viszont csak licenceket bérlünk.

Képzeljük csak el, hogy a kiadó egyik képviselője egy játék bevonása után bekopogna az ajtónkon, majd követelné a forgalomból kivont játékuk lemezét. A digitális vásárlás jelenleg kvázi így működik.

A Tom’s Hardware szerint a 2K/T2 a Denuvo megkerülése miatt vezeti be/teszteli a 14 napos DRM-ellenőrző rendszert – ami azért is őrület, mert a Denuvót már a létezése óta képesek feltörni. Igaz, azok nem proper hackek voltak, a Windows védelmét is ki kellett hozzá kapcsolni, de a módszer működött, aki warezolni akar, annak eddig is megvolt rá a lehetőség.

Arról már nem is beszélve, hogy a Denuvo abszolút megkerülhető védelme gyakran negatívan is befolyásolja egy játék teljesítményét, amiért több kiadó is egyre-másra dönt úgy, hogy a megjelenést követően pár hónapon belül eltávolítja a programot a játékból. Hogy a kiadók és a platformtulajdonosok újonnan jött őrülete hová fog vezetni, azt egyelőre nem lehet látni, de az európai játékosokat még az EP még megmentheti, ahol jelenleg is folynak a tárgyalások a digitális játékok licenceinek kezeléséről.

Betöltés...
Keresés
Keresés