Tényleg nagy bajban van az új Assassin’s Creed játék?

Nem feltétlenül a legmegnyugtatóbb hírek érkeztek az egyik legérdekesebbnek hangzó Assassin’s Creed háza tájáról. Az idestova négy éve bejelentett Assassin’s Creed Hexe fejlesztése bár tart már egy ideje, de azon túl, hogy a fő témája a boszorkányüldözés lesz, sok mindent nem tudtunk meg róla. Legalábbis hivatalos forrásból.

Ennek egyik oka azonban az lehet, hogy a játék már a második fő fejlesztőjét veszíti el rövid időn belül. Ezúttal a Hexe projektvezetője, az alig csak januárban becsatlakozott Benoit Richer hagyta ott fejlesztést mondván, hogy inkább a saját indie stúdiójának munkájára szeretne fókuszálni. Ez még érthető is, csakhogy a Ubisofttól való távozását követően 50 másik, a Hexén dolgozó fejlesztő is otthagyta a projektet.

A francia kiadó szerint nem kell megijedni

A Ubisoft mondhatni hamar reagált a rémhírekre: Benoit valóban távozott, de a szóban forgó 50 munkatársat a cégen belül állították át más projektekre – magyarul átszervezték őket. A francia vállalat az IGN-nek nyilatkozva nyugtatott meg mindenkit, hogy ez egy abszolút bevett, teljesen általános gyakorlat: amikor egy projekt elér bizonyos mérföldkövet, készültségi szintet, akkor néhány fejlesztőt, átszerveznek máshova, oda, ahol a munkája sokkal jobban hasznosulhat, ahol rá épp szükség van.

Ez pedig igazából duplán jó hír. Egyrészt a fejlesztőket nem bocsájtják el, másrészt pedig úgy tűnik, hogy a Hexe munkálatai annyira jól haladnak, hogy félszáz emberrel kevesebben is elegen vannak a befejezéséhez. Ha pedig hihetünk a pletykáknak és a megérzéseinknek, akkor az év második felében valószínűleg hallani is fogunk róla: leghamarabb a Summer Games Festen tűnhet fel, de az év végi The Game Awards során akár már egy játékmenetet is láthatunk belőle.

Előtte viszont, július 9-én megjelenik még az Assassin’s Creed Black Flag Resynced, ami várhatóan a széria egyik legsikeresebb állomása lehet, valamint beindíthatja a Ubisoft AC-remake gépezetét is.

Bemutatkozott a brutálisan gyönyörű Assassin’s Creed Black Flag Resynced

Betöltés...
Keresés
Keresés