A TCOMAS új CPU hűtője brutális kijelzőkkel erősít

Nem titok, hogy az AiO folyadékhűtések gyártói már jó ideje versenyeznek azon, hogy melyikük tud minél nagyobb és minél látványosabb kijelzőt pakolni a CPU blokk tetejére. Láthattunk már kerek LCD-t, négyzetes LCD-t, OLED megjelenítőt, sőt, még forgatható panelt is. Most pedig a kínai TCOMAS úgy döntött, hogy nem finomkodik, és rögtön három kijelzőt szerelt egy AIO-ra. Az EXIT D3 360 névre keresztelt darab egyelőre csak a kínai piacon érhető el, de a koncepció önmagában is megérhet egy misét.

A felhozatal egyébként nem véletlenül tolódik el a kijelzős irányba.A komoly hűtés mellé sokan szeretnének valami látványos kiegészítőt is, és egy szimpla, pumpaházra rányomtatott logó azért nem okoz már akkora meglepetést, mint mondjuk 15 éve. A TCOMAS pedig láthatóan rátalált egy résre, amit eddig még senki nem aknázott ki ilyen szinten, legalábbis három panellel biztosan nem.

Három panel, egy CPU blokk – ennyit a minimalizmusról

Az EXIT D3 360 fő attrakciója a CPU blokk tetején terpeszkedő három darab 3,95 hüvelykes, 480×480 pixeles négyzetes LCD panel, amelyek sarkos, U alakú elrendezésben helyezkednek el a pumpán. A TCOMAS szoftvere több megjelenítési módot is kínál. A három panel mutathat külön-külön is eltérő tartalmat, kettő összefoghat egy szélesebb képhez, vagy mindhárom együtt dolgozhat 3D effektet szimulálva. Aggodalomra semmi ok, az alapvető rendszerinfók, mint a CPU hőmérséklet, GPU terhelés, órajel, memóriahasználat is megjeleníthetőek a kijelzőkön.

A kijelzők alatt egy egészen tisztességes 360 mm-es AIO lapul. 350 W TDP hűtési kapacitás, oxigénmentes réz alaplemez, X6M-P pumpa és 29,2 mm vastag alumínium radiátor jellemzi a kínai gyártó megoldását. A három mellékelt 120 mm-es ventilátor 600 és 3000 RPM között pörög, statikus nyomása pedig 6,05 mmAq-ig terjed, ezek bizony elég erős értékek. Foglalatszinten Intel LGA1700, LGA1851, valamint AMD AM4 és AM5 támogatott, a TCOMAS pedig hatéves garanciát ad rá.

A főbb specifikációk tehát röviden:

  • Kijelző: 3 × 3,95 hüvelykes LCD, egyenként 480×480 felbontás
  • Hűtési kapacitás: 350 W TDP
  • Radiátor: 360 mm, 29,2 mm vastag alumínium
  • Pumpa: X6M-P, oxigénmentes réz alaplemez
  • Ventilátorok: 3 × 120 mm, 600–3000 RPM, max. 6,05 mmAq
  • Foglalatok: Intel LGA1700/1851, AMD AM4/AM5
  • Világítás: ARGB
  • Garancia: 6 év
  • Ár: 1599 RMB (kb. 73 000 Ft)

Érdemes hozzátenni, hogy nem ez az első három kijelzős AIO a piacon. A Thermaltake MINECUBE 360 már megcsinálta ezt korábban, csak ott kocka formába rendezték el a megjelenítőket a cég munkatársai. A globális megjelenésről egyelőre nincs hír, de ha a kínai piacon befut, csak idő kérdése, mikor jelennek meg a nemzetközi boltok polcain is a cég termékei.

Forrás: VideoCardz

Betöltés...
Keresés
Keresés