A Call of Duty: Black Ops 7 és Warzone harmadik szezonja a április másodikán vette kezdetét. A kompetitív játékosok különösen örülhettek a frissítésnek, hiszen a Ranked módban mostantól már Rebirth Island szigete is nagy szerepet kér magának. Továbbra is Resurgence mód köré épülnek a rangsorolt mérkőzések, ám az Iron Gauntlet mód a harmadik szezonban is visszatér majd, így nem is kérdés, hogy a battle royale szabályok követei is elégedettek lehetnek majd az előttük álló időszakban. Legyen szó azonban bármelyik módról is, a fegyverek kiemelt szerepet töltenek be.
A Warzone fejlesztői már a december 4-én megérkezett integráció előtt kijelentették, hogy a meta ezúttal jóval gyakrabban változik majd, mint amihez korábban hozzászokhattak a játékosok. A jelek alapján bizony ezt sikerült is betartaniuk. A Season 1 alatt legalább 6-7 átrendeződést olvashattunk le, a korábbi érák szezononkénti 2, maximum 3 metaváltásához képest. Ez a trend tovább folytatódott a Season 2-ben, majd a Sesaon 3-ban is, így mindenképp erre készülhetünk a június elején elstartolt Season 4-ben is. Ez mindenképpen üdvözölendő, hiszen így jóval nehezebb ráunni a fegyverekre. Igen ám, de ez azt is magával hozza, hogy jóval gyakrabban kell figyelgetni a statisztikákat. Aggodalomra azonban semmi ok, segítünk ebben is!
Ezek a legnépszerűbb Warzone választások a Season 4 első hetében

Szerencsére manapság már részletes statisztikákkal rendelkezünk a Warzone fegyvereivel kapcsolatban. Nem csak a nyers adatokat tekinthetjük meg pár pillanat alatt, hanem leolvashatjuk az éppen aktuális erőviszonyokat, illetve azt is, hogy a játékosok hány százaléka nyúl az adott fegyverhez. Ez az utóbbi adat lehet igazán árulkodó, hiszen a népszerű választások biztosan jó választások. A statisztikákban a CODMunity weboldala segédkezik, nézzük is, hogy a Season 4 első hetében hogy alakultak a számok:
- DRAVEC 45 – 25.7%
- MXR-17 – 21.5%
- DS20 MIRAGE – 16.4%
- MPC-25 – 6%
- CARBON 57 – 4.8%
- STRIDER 300 – 3.2%
- KOGOT-7 – 2.9%
- AK-27 – 2.8%
- MK.78 – 1.9%
- VOYAK KT-3 – 1.6%
- MK35 ISR – 1.4%
- VST – 1.3%
- REV-46 – 1.2%
- CBRS-3 – 1.1%
- PEACEKEEPER MK1 – 1.1%
- EGRT-17 – 1.1%
- HAWKER HX – 0.7%
A legjobb 15 fegyveren kívül nem igazán érdemes merészkedni, hiszen jól látható, hogy a többit a játékosok 1%-a sem veszi a kezébe. A Season 4 listájára természetesen felkerültek az újoncok is, de a régi, bevált megoldások is ott figyelnek.
Borító: YouTube
